Kedves Anikó!

Nagyon szépen köszönöm, hogy játszottál!

Képzeld, mind a három történet igaz, méghozzá úgy, hogy egyetlen szót sem tettem hozzá. Tán a legemlékezetesebb a donovali út volt, mert valóban hihetetlen kalandokon mentünk keresztül, mire végre egyáltalán a sípályákig eljutottunk. A könyv a kaland első napját tartalmazza csupán részletesen, de egy Szilveszteri sztori is kapcsolódik hozzá, s mert te voltál az első tippelő, szívesen megosztom veled és a kedves Olvasókkal is.

December 31-én végre elértük a szállásunkat Donovaliban. Mindenki boldog volt. Lepakoltunk és azonnal indultunk snowboardozni. Mínusz 16 fokos hidegben vacogtunk, így aztán gyorsan megittunk pár forralt bort, elvegyítve egy kis Becherovkával. Folyékony télikabátnak mondják sokan, minden esetre hatásos. Mi már fél óra után hóangyalkákat "rajzoltunk" a hóba. Melegített belülről rendesen. :) Estére aztán már igen jó hangulatunk volt. Visszaérve a szállásunkra - olyan 9-10 óra körül - a hotel tulajdonosa ajánlott nekünk egy jó kis szilveszteri programot. Mondta, hogy a hegyen - ahonnan az imént lejöttünk, kb. másfél óra alatt -, lesz egy kis szilveszteri buli, illetve tűzijáték. Bár fáradtak voltunk és a hegytető sem tűnt különösen közeli célpontnak, mégsem szerettünk volna otthon ülni, mikor mindenki ünnepel. Valamikor 11 óra előtt nekiindultunk az emelkedőknek. Rettenetes kaptatókon, csúszós emelkedőkön át vezetett az út, s mire felértünk, már annyira fáradtak voltunk, hogy mozdulni alig bírtunk. Biztosan emlékszel még, két fiú, egy lány (szerény személyem) volt kis csapatunk tagja. Szóval last minute megérkeztünk a helyszínre, boldogan egymásra néztünk: sikerült! A hegyen már kisebb tömeg gyűlt össze, várták a mutatványt! A nagy durranást! Hát, mondanom sem kell, lett nagy durranás! :) Éreztem, hogy valami nem stimmel. Aztán tudatosult bennem, hogy mi is történik. Az erőlködéstől meg a sok és hirtelen fizikai igénybevételtől egyszer csak megjött. Bár három-négy nappal későbbre vártam, szinte ezidáig eszembe sem jutott. Ránéztem a fiúkra. Láttam a vidám ábrázatok ködösbe fordulását, aztán a riadt kérdést: mi van?  - Fiúk, tipli! Tampon kell! - Az égvilágon senkinek nem volt. Úgyhogy mielőtt kitört volna a nagy-bumm, mi már újból úton voltunk - a szállásunk felé. Hát, azt hiszem, ami emberileg lehetséges, azzal sikerült találkoznunk egyetlen út alatt. De szerencsére ők sem fogták fel tragikusan. Nagyon jókat röhögtünk rajta. Persze csak utólag. :)